Kóconfitty és Bojtorja
Kócián és Fura Szerzet kiballagtak a trónteremből az épület sarkához, ahol egy nagy kő hevert a földön. Eredetileg láthatóan nem ott lett volna a helye, hanem a falban tátongó jókora lyukban. Okkal mondhatjuk tehát, hogy láthatóan, merthogy a kő is és a lyuk is látszott.
– Nézd – mutatta a királyfi. – Gondolom, neked semmiség visszatenni.
– Ahogy mondod! – bólogatott Fura Szerzet. – Ez volna a kívánság?
– Hát persze. Mégsem lehet egy vár lyukas!
– Nem, az aztán tényleg nem! – jelentette ki mély meggyőződéssel a szellem. – Kívánságod máris teljesült!
Kócián közelebb hajolt és elégedetten vette szemügyre a csodálatos módon helyére
illesztett követ. Aztán feljebb siklott a tekintete... és oldalra... és fojtott hangon odaszólt
Fura Szerzetnek:
– Azt nem mondtam, hogy az összes ablakot és kaput is tüntesd el!
– Miért? – védekezett a szellem. – Azok talán nem lyukak? És határozottan azt kívántad, hogy ne legyen lyukas a várad!
– Most meg azt kívánom, hogy legyen pontosan olyan, mint az imént volt, aztán pedig indulás Hókuszhoz, oda, abba a toronyba.
– Hát, elég értelmetlen kívánság, mert akkor az előbb miért kívántad az ellenkezőjét? De legyen, ahogy parancsolod – vont vállat a szellem. És a következő szemvillanásban ott álltak Hókusz, Cerbengócia legnagyobb és legszórakozottabb varázslója ajtajában, az ajtó belső oldalán. A varázsló nyolcszoros mikroprofesszoros, 777 abrakadabrás, bűvkártyákkal teletűzdelt ámítógépe előtt ült és láthatóan teljesen belemerült a munkába.
– Legalább kopogtál volna! – súgta ingerülten Fura Szerzet fülébe. A vekkeróra szelleme bólintott és kopogott. Jobb híján belülről kifelé.
– Bújj be! – kiáltott ki hátra sem fordulva a vén mágus. – És ha már itt vagy, hogy zavarj, legalább add ide az ajtó melletti polcról az aranyszínű máguslemezt!
Alig mondta ki a kívánságát, Fura Szerzet mellé penderült és a kezébe nyomta a szóban forgó adathordozót.
– Érdekes – morogta a varázsló, – hogy megfürgültél. No és mi szél hozott ide?
– Nem szél – mondta Kócián, aki még mindig illedelmesen álldogált az ajtóban. – Hanem szellem.
– Lefogadom, hogyha alaposan a dolog mélyére nézünk, akkor kiderül, hogy egykutya – dörmögte Hókusz. – De ha már egyszer bejöttél, hogy ideadd a lemezt, akkor mit keresel még mindig az ajtóban?
– Az nem én voltam, hanem a szellem. Éppen ebben akarom a tanácsodat kérni.
A varázsló felemelte a tekintetét a monitorról és egyenesen szembenézett Fura Szerzettel.
– Szellem? Azt mondod, szellem? No nézd csak, tényleg! Méghozzá... Igen, igen, egy harmadfajú mirákulum-izotóp meghajtású kívánság-generátor. Nagyon érdekes, már sokat olvastam róluk, de nem hittem volna, hogy még akár egy is létezik!
– Hát te ki vagy? – tudakolta szokás szerint a szellem.
– Én vagyok Hókusz, Cerbengócia...
– Jó, jó, hagyjuk, a nevetek alapján biztosan mindannyian rokonok vagytok. A lényeg, hogy kívánj valamit és én teljesítem.
– Hát erről van szó – sóhajtotta Kócián. – És egyszerűen muszáj kívánni valamit. De alaposan meg kell gondolni, mit, különben... – Azzal gyorsan beszámolt, miféle galibák történtek eddig. – És mi jöhet még?! – tette hozzá végül gondterhelten.
– Vagy úgy, értem már, értem már! – A varázsló felpattant és öles léptekkel róni kezdte a szobát, csak úgy lobogott utána a szakálla.
– Mi jöhetne? Hát egy kívánság! – vetette közbe nyomatékosan Fura Szerzet.
– Nézzük csak – tűnődött a varázsló. – Mit is kívánhatnék, amit én magam nem tudok megoldani? Nem hiszem, hogy akadna olyasmi. – Hirtelen megtorpant. – Talán, ha...
– Igen? – kérdezte egyszerre Kócián és Fura Szerzet.
Hókusz megrázta a fejét.
– Nem, az mégsem lesz jó. – Folytatta a járkálást. – De ha mondjuk azt kívánnám, hogy olyasmit hajtson végre, amit ő maga sem tud végrehajtani...
Fura Szerzet tüntetően ásított.
– Ezt az okoskodást már a Harmatos Vakondtúrás hatodik évében megcáfolta doktor Bőlére.
– Mit... Miről beszéltek? – hüledezett Kócián.
– Hogy ostobaságokat mondok! – mordult fel a varázsló. – És kis barátunknak igaza van. Ilyen kívánság ugyanis, doktor Bőlére cáfolhatatlan tétele értelmében, nem létezik. Más szóval ez nem maga a kívánság, hanem a kívánság kívánsága, és mint ilyen, az előfeltétel hiánya miatt egyszerűen kívánhatatlan.
– Nem értem, de biztos így van – csóválta a fejét Kócián.
– Pontosan így van, ami még nem oldja meg helyzetünket – mondta a varázsló. Megállt az ablaknál és a szakállát simogatva kifelé bámult. Pillantása egy kis házikóra tévedt. Önkéntelenül is kiszaladt a száján, miközben bütykös mutatóujjával szórakozottan a házra bökött:
– Bárcsak inkább azt a komisz törpét látogatta volna meg, annak biztos ezer ötlete támadna, milyen szolgálatokat tehetne neki! A kívánság az kívánság, és Fura Szerzet már ott sem volt. Kócián és Hókusz sápadtan néztek össze.
– Kóconfitty és bojtorja, most mi lesz?! – kapott a fejéhez a varázsló. – De még nincs minden veszve! A mágikus adatbázisokban biztosan találok említést erről a gézengúzról! Már van is egy támpontunk: ugyan honnan ismeri Bőlére tételét? Mit is mondott? Megvan! A Harmatos Vakondtúrás hatodik éve...
Azzal lezöttyent az ámítógép elé és beletemetkezett a munkába.