A sárkányoknak sem mindig könnyű
Tudniillik van egy olyan általános vélekedés, miszerint a sárkányoknak bezzeg könnyű. Igaz, ami igaz, általában elég könnyű, merthogy nemigen veszik a lelkükre a dolgokat. Inkább a hátukra vagy a kezükbe, ahol jobban elbírják, hiszen köztudottan roppant erősek. Ahogy az Cerbengócia udvari növendék sárkányáról, Cerbiről is elmondható, aki vidáman szökdécselt a várkertben, mikor egyszer csak valami nagyot koppant a fején.
– Kopp! – mondta Cerbi mintegy válaszképpen, és megvakarta a feje búbját. Szeretett mindent alaposan végiggondolni, és a fejbúbvakarás határozottan serkentette a gondolkodását. – Mintha a fejemre esett volna valami. Ha pedig esik...
Előrenyújtotta a kezét.
– Nem – állapította meg. – Nem esik. De hát valami mégiscsak esett! – töprengett tovább.
Felnézett a derűs égre. Aztán lejjebb eresztette a pillantását.
– Nicsak, nyitva van Icuri ablaka. Minthogy az ablak a helyén van, az sem eshetett le. Csak nem... Icuri?
Lenézett a földre. Aztán négykézlábra ereszkedett és...
– Nahát, egy vekkeróra! Kicsit ütött-kopott, de mindjárt kifényesítem.
Mivel a sárkányok szeretik tartani a szavukat (nehogy elfelejtsék), Cerbi buzgón dörgölni kezdte az órát, mely annak rendje és módja szerint Fura Szerzetté változott. Csak hát Cerbi mit sem tudott a bűvös vekkerórák rendjéről és módjáról, így aztán mérhetetlenül elcsodálkozott.
– Hát te ki vagy? – kérdezte döbbenten.
– Várj, ezt előbb nekem kell megkérdeznem – mondta Fura Szerzet. – Szóval: hát te ki vagy?
– Cerbi, az udvari sárkány.
– Cerbi, az udvari sárkány.
– Kedves gazdám, Cerbiazudvarisárkány, én meg Fura Szerzet vagyok, és teljesítem a kívánságaidat.
– Izé... – mondta zavartan Cerbi. – Melyik kívánságomat?
– Mindegyiket – biztosította a bűvös vekkeróra szelleme.
– Mondjuk... ha egy extra adag fagyit kérek, azt is? – Alig mondta ki, már a kezében is termett a fagylalt. Gyanakodva megszaglászta, és felderült a képe.
– Citrom! – állapította meg, miközben káprázatos gyorsasággal magába gyömöszölte. – Nem mondom, az epreset jobban szeretem, de azért nagyon jó! Úgy értem, ez a kívánságteljesítősdi! Na persze, a fagyi is, de hát fagyira bármikor szívesen meghív Kócián vagy Szeréna, szóval mindenki... – Egy pillanatra elgondolkozott. – Na persze, Placcs kivételével...
– Van egyéb kívánságod is, Cerbiazudvarisárkány? – kérdezte mohón Fura Szerzet.
– Mit szólnál, ha például arra kérnélek, hogy... hogy lábtengózzunk?
A szellem némiképp zavarba jött, de miután Cerbi elmagyarázta a szabályokat, készségesen rábólintott: – Ha ez a kívánságod, akkor rajta!
– Jaj de jó! – lelkendezett Cerbi. – Mindjárt megrajzolom a pályát, aztán elszaladok a labdáért...
– Csak kívánnod kell – figyelmeztette Fura Szerzet.
– Hát hogy a csudába ne kívánnám? Pálya és labda nélkül nem lehet játszani! – értetlenkedett Cerbi, mire megjelent előtte egy minden kétséget kizáróan bűvös tengópálya, és játékszer is került. Cerbi szélesen elvigyorodott.
– Nahát, ez csuda jó! Akkor kezdhetjük?
– Ahogy óhajtod.
– És az a szabály, hogy én a farkammal is visszaadhatom a labdát! Elfogadod?
– El én, ha ez a vágyad!
– Az a baj, hogy soha senki nem tengózik velem. Hókusz folyton elfoglalt, Kócián szívesebben görkorcsolyázik, Icurit elsodorja a labda, lányokkal mégsem fogok tengózni... meg aztán nem is akarnak. Placcsról pedig beszélni sem érdemes. Akkor mehet?
– Hajrá! – kiáltotta Fura Szerzet. És ment. Nagyon. Legalábbis Fura Szerzetnek.
– Na jó – mondta végül savanyúan Cerbi. – Most... most hagytalak nyerni. De... de versenyezzünk inkább abban, hogy ki az erősebb!
Azzal odaszaladt a csak Cerbi Tuskójaként emlegetett jókora farönkhöz, felkapta és diadalmasan a magasba tartotta. Aztán az egyik kezével elengedte, majd felemelte az egyik lábát. Így állt fél lábon, miközben fél kézzel tartotta a rönköt, amíg úgy nem döntött, hogy most minden eddigi teljesítményét felülmúlja, és felemeli a másik lábát is, és azonmód elterült. Ahogy máskor is, amikor ezzel próbálkozott.
Fura Szerzet körülnézett, és mert hirtelenjében semmi más felemelnivalót nem talált, magát a várat emelte a levegőbe. Aztán elengedte az egyik kezével, és úgy tartotta fél kézzel, mintha egy hatalmas tortát vinne tálcán; és felemelte az egyik lábát, és igen, felemelte a másik lábát is, és ott lebegett a levegőben. "Na tessék – gondolta Cerbi. – Tudtam én, hogy csak gyakorlás kérdése. Csak azok mondogatják, hogy nem is lehet megcsinálni, akik egy csöppet sem erősek!" – Ezek nagyon érdekes kívánságok! – jelentette ki Fura Szerzet, és könnyedén visszatette a várat oda, ahol találta. – Most mi következik?
Cerbinek azonban valahogy elment a kedve a további versengéstől. Lerázta magáról a rönköt, feltápászkodott és alaposan leporolta magát, miközben mindhiába kutatott valamilyen alkalmas kifogás után az agyában...